Soproni Lőver

Íjász Egyesület

Isten hozott!

Üdvözöljük a Lővér Íjász Egyesület megújult honlapján!

Kedves látogató !

Kérünk adód 1% át a Soproni Lőver íjász Egyesületnek ajánld fel!

Adószámunk: 18974809-1-08

Köszönjük!

„Lővérek, azaz királyi íjászok.”

1277-ben IV. (Kun) Lászlónak megnyitja a város kapuit. Hűségük elismeréséül – Sopron védelmére és a megfogyatkozott polgárok számának emelésére – a király hozzájuk csatolja a lővéreknek – a határvédő királyi íjászoknak (sagittarii) – másik felét is. Utódaik ma is itt vannak közöttünk.

Egyesületünk alapítására 2001. május 20-án került sor, húsz lelkes alapító taggal. Segítőtársakra is találtunk dr. Jámbor László vezérig. és dr. Varga Tamás tanulm.ig (TAEG ZRt.) személyében, akik egy csodálatos területet (Soproni Erdőkért Környezetkultúra Alapítvány, Kőfejtő út 13.) ajánlottak fel gyakorlópályának a Felső-lővérekben.

2003-tól mint Közhasznú Egyesület, beléptünk a Magyar Íjász Szövetség tagjai közé, ezen keresztül a nemzetközi szervezetek tagjai sorába. Igazolt versenyzőink részt vesznek a hazai és nemzetközi bajnokságokon, kiemelkedő eredményekkel, továbbá szabadidő sportolóink is hasonlóan jól szerepelnek a regionális versenyeken.

Egyesületünk minden évben tavasszal és ősszel rendez nyílt versenyt, Pannon Régió Kupa néven, amelyen életszerű szituációban kihelyezett 28-db állatfigurát kell eltalálni. Működésünk anyagi és tárgyeszközeit igyekszünk előteremteni pályázatokkal és támogatók felkutatásával. A támogatás minden formáját örömmel vesszük. Szeretnénk, hogy tagjaink csoportosan vehessenek részt a rangos hazai-és nemzetközi versenyeken.

 Ma már nem nehéz hozzájutni egy kezdőnek való íjhoz, de a sportolási lehetőségek széles kínálata közepette könnyű elkalandozni. Létrehoztuk a soproni LŐVÉR ÍJÁSZ SPORT CLUB-ot, hogy lehetőséget teremtsünk és folytatódjék egy nemes hagyomány. Tárt kapukkal várunk mi is folyamatosan induló íjászkurzusainkon, amelyhez adunk felszerelést és szakmai segítséget. A részleteket illetően szívesen küldünk tájékoztatást.

Téged is vár a soproni LŐVÉR ÍJÁSZ SPORT CLUB!

 

Szeretnél csatlakozni? Keress minket!

Vezetőség

Király Gábor /elnök / +36-20-953-85-84 , e-mail: g.kiraly65@gmail.com
– Személyesen az Eleven-Király íjászboltban (Sopron, Színház utca 25 Nyitvatartási időben, hétköznap 14:00 – 17:00)

Strausz Mihály /elnök hely./

Puljerné Orbán Edina /titkár/

Kapcsolat

Telefonszám

+36 20 9538 584

Központ

Sopron, Kőfejtő út 13.

Email

loverijasz@gmail.com